In memoriam Szekó József | 2019-10-02


In memoriam Szekó József
Aki nem várta: csinálta a csodát


Csak az a szeptember 27-e ne lett volna.
A ciklus utolsó, záró képviselő-testületi ülése.

Reggel izgatottan készülődött mindenki, ünneplőbe öltözött diákok és tanáraik érkeztek a Városházára, hogy a jubileumi diplomájukat átvevő, ősz hajú pedagógusokat köszöntsék kis műsorukkal. És jött a többi vendég, akiknek hivatalból kell részt venniük a tanácskozáson. Az ilyen alkalmak után mindig díszebéd a kis tanácskozóteremben, fürge pincérsereg terít odabent, finom étkek várják az utolsó napirend megtárgyalása után a képviselőket, alpolgármestereket és a város első emberét. Meg remek borok, többek között Szekó József pincéjéből. Akinek már itt kéne lennie, merthogy a meghirdetett kezdés óta egy óra is eltelt. Kérdezősködés, telefonálgatás kezdődik: ki tud róla, hol van, hol lehet? Már úton idefelé? Telefonja kicseng, de nem veszi fel. Sms-t küldenek. Arra sincs válasz. A lakására siet egy képviselőtársa, de nem találja otthon. Ketten a szőlőhegyi pincéjéhez igyekeznek, előző nap ott látták.

(...)

A többit tudjuk.
Halálhíre egy emberként taglózza le a Városházán még rá várakozókat. Teljes döbbenet, úgy érzi mindenki, mintha belőle vettek volna el egy darabot. Gyönyörű magyar nyelvünk több mint egymillió szót számlál, mégsem találunk e sokaságban egyet sem, ami érzéseinket, gondolatainkat e pillanatban híven kifejezhetné. Azóta sem. Szinte kóvályog mindenki a hírt emésztgetve. Valahogy fel kéne fogni, fel kéne dolgozni ezt az egészet, itt, most, de e „helyzetnek” olyan tehetetlenségi nyomatéka van, amivel nem tudunk mit kezdeni. Aztán jön a hír: az elhalasztott testületi ülés t délután 2-kor megtartják. Megtartják, bármilyen nehéz is lesz, mert a törvény betűje szerint a határidős ügyekben kötelező döntést hozni. A város vezetése a kis tanácskozóteremben foglal helyet. Csak a tekintetek beszélnek. A dermesztő csöndben egy emberként nézünk Szekó József üresen maradt székére. Minden tiszteletünk Dr. Csizmadia Csaba alpolgármesteré, akinek volt ereje levezetni e rövid tanácskozást. Az egyperces néma főhajtás után sorra jön az a néhány téma, napirend, melyekről határozni kell. A képviselők szinte gépiesen emelik fel szavazáskor a kezüket, a többségük fel sem pillant.
És akkor Dr. Csizmadia Csaba mond egy nagyon fontos mondatot, amit a remények szerint mindenki magáénak fog érezni, aki eddig a városért dolgozott, akár választott tisztségében, akár közszolgaként:
– Méltó és jó gazdaként, az Ő szellemisége jegyében
igyekszünk folytatni a megkezdett munkát,
bármilyen nehéz is...
Így legyen.

Mikor e sorok íródnak, már négy napja tudjuk, hogy nincs. A várost sokkolta halálhíre, megmagyarázhatatlan tragédiája. A mostanában tartandó kulturális, közművelődési, zenei és egyéb programokat kivétel nélkül törölték vagy elhalasztották. De a megrendülés nem áll meg a közösségek számára meghirdetett rendezvényeknél. Tudunk családról, amely kerek évfordulós születésnapra készült most szombaton, rokonokkal, barátokkal, ám a történtek után valamennyien úgy érezték, a nagy eseménynek egy másik napot kell keresni. Mindazon érzésekkel, amik most nyomasztanak minket, képtelenek lettünk volna önfeledten szülinapozni – mondták.

Pár éve, amikor egy hazai újság tudósítója vázolta fel polgármesterünk portréját, találóan írta: „Szekó Józsefnél mohácsibbat szintetikus úton sem lehetne előállítani.” Valóban, többfélék voltak az ősök, s a sokféle felmenő utódjaként itt, városunkban látta meg a napvilágot 1954. december 21-én. Iskolái nyilván pár évre elszólították, de persze hazajárt, s ebből is fakadt, hogy milyen mélységében ismerte e várost, annak múltját, jelenét, az itt élők gondját-baját, természeti és egyéb adottságait. Amikor 1998-ban első ízben választották polgármesterré, az akkor még létező Mohácsi Hírlap nagyinterjút készített vele. Ebben rögtön leszögezte: nem kér száz nap türelmi időt a mohácsiaktól (a rendszerváltás utáni kormányok többnyire ezzel fordultak választóik felé), mert rengeteg a feladat, a tennivalók nem tűrnek halasztást. Már akkor látni, érezni lehetett, milyen céltudatossággal vállalta el a nehéz szerepkört. A kezdetektől távlatosan tervezett, s ahogy teltek az évek és jöttek az első eredmények, sikerek, mind többen álltak mellé és támogatták elképzelései megvalósításában. Mindez az akkor még négyévenkénti, őszi helyhatósági választások eredményén is hűen tükröződött. Abszolút fölény minden alkalommal, nem csupán relatív többség, a többi jelölthöz, a politikai színtéren feltűnő vetélytársakéhoz képest nagyobb számú szavazat. Városvezető lett hát, olyan, aki korábban beosztottként, majd közép- és felsővezetőként egyaránt dolgozott. Abban, hogy ennyire sikeres városirányító tudott lenni, minden bizonnyal közrejátszott, hogy maga is végigjárta a ranglétrát, a hierarchia valamennyi fokán dolgozó munkatársa fejével tudott gondolkodni.

Ahogy a sokasodó, egyre nagyobb értékű, s az itt élőket mind sokoldalúbban szolgáló fejlesztések követték egymást, kezdve az infrastruktúrától az egészségügyig, az oktatástól a kultúráig, a gazdaságélénkítő beruházásoktól a lakóparkok építéséig, a közterületek szebbé, rendezettebbé tételéig — és még sorolhatnánk—, úgy változott fokozatosan Mohács nemzetközi megítélése is. Ma már sorban állnak a jónevű külföldi települések, hogy Mohács testvérvárosaivá válhassanak — bizony, még Japánból is akadt jelentkező.

Munkáját, tevékenységét megyei, régiós, hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismerték. Tíznél is több magas állami és egyéb díj, fényes kitüntetés birtokosa volt— persze, tudjuk jól: nem ezért csinálta. Nem ezért, ezekért tette, azzal a hihetetlen ambícióval és energiával, ami mindvégig jellemezte őt. Az emlékére tartott gyászmisén aligha véletlenül jegyezte meg Bacsmai László plébános vagy ahogyan a hívek nevezik, Laci atya, hogy Szekó Józsefnek valami egészen különleges munkabírása volt. S olykor megrendült egészsége sem tántorította el őt a hivatali teendőktől: a vele munkakapcsolatban állókban eleven a kép, ahogy belépünk irodájába, Ő ott ül a megfázás, az influenza látható-hallható jeleivel, ül a papírzsebkendő, gyógytea, patikaszer „háromszögben”, előtte köbméternyi papír, dokumentum, nyitott, vaskos jegyzetfüzet, tervrajzok, vázlatok, emlékeztetők, miegyebek, közben egyeztet az éppen körötte állókkal, ír, olvas, telefonál, titkárnőjének levelet diktál. Tudta mindenki: neki a város és annak ügyei az elsők, az egészség hátrébb sorolódik a számára jelentőséggel bíró dolgok között.

És milyen forgatókönyvíró az élet: hajszálpontosan a lezáruló politikai ciklus végén, az utolsó, az elmúlt öt esztendő munkáját, vívmányait is összegezni hivatott képviselő-testületi ülés idején távozott az élők sorából. Éppen akkor, amikor eddigi történetének legjelentősebb fejlődési időszakát éli a város. Mert e pillanatban nehéz volna úgy megállni Mohács szinte bármely részén, hogy egy nem is túl nagy sugarú körön belül ne zajlana, lenne valami fejlesztés, építés, felújítás, a köz javát szolgáló projekt. És persze tele volt tervekkel, ötletekkel, amelyeket az előttünk álló években szeretett volna megvalósítani.
És a híd...
Amelyért szintén annyit tett, dolgozott, lobbizott, kilincselt. Jóska, Te most egy másik hídon mentél át nemrég. Sokkal fényesebb hídon, mint a majdani mohácsi lesz, melynek — nagyrészt Neked is köszönhetően — már készülnek tervei.

Az utóbbi évek híradásaiból, a Mohácsról és annak vezetőségéről megfogalmazott, zömében elismerő állásfoglalások, vélemények, nyilatkozatok olvastán-hallatán úgy érezhettük, jogos büszkeséggel, hogy Mohács amolyan „bezzeg-város” lett. Ám rengeteg a bizonytalanság, ha a folytatásra, javában zajló jelenünkre és jövőnkre gondolunk. Mi lesz Moháccsal? Úgy egészében? Hogyan fog működni, élni, létezni? Veszít-e a súlyából, jelentőségéből? Pénzügyi stabilitását sikerül-e megőriznie? Az élet mely területeire, s milyen mértékben nyomja rá bélyegét Szekó József hiánya, elvesztése? Mi lesz a folyamatban lévő, milliárdos fejlesztésekkel? A tervekkel, koncepciókkal, amelyek részben vagy egészben már a fejében voltak, s itt-ott papírra is vetette őket? Nagy és súlyos kérdőjelek árnyéka vetül a város jövőjére, a folytatásra. „Művét” folytathatta, kiteljesíthette volna, ha a sors nem szól közbe, ha elindul és vélhetően nagy fölénnyel meg is nyeri a hamarosan esedékes polgármesterválasztást. Akárki is jön utána, a helyére, roppant nehéz dolga lesz.
Súlyos tárgy a Városháza kulcsa:
el kell tudni bírni.

„Aki másokat nem szeret, azt mások sem szerethetik, legfölebb bámulhatják. S jaj azon nagyembernek, kit csak bámulni lehet, de szeretni nem. A szeretet örök, mint az Isten, a bámulat mulandó, mint a világ.” – írta Petőfi 1847-ben az Úti levelekben. Szekó József szerencsés volt — persze, nagyrészt nem szerencse dolga az ilyesmi –‚ hogy a mohácsiak többsége szerette őt, nem csupán felnézett rá és tisztelte. Ezért is fáj annyira az elvesztése.

Ha magunkról, magyarokról, a főbb jellemzőinkről beszélünk, nem ritkán hallani, hogy „csodavárók” vagyunk, jobban szeretjük (vagy ha nem is szeretjük, de elfogadjuk), hogy mások döntsenek helyettünk a jelentősebb ügyekben, dolgokban. Cselekvés helyett inkább várunk. Olykor a csodát is. Szekó József nem várta: csinálta a csodát. És most már odaföntről figyeli, mit kezdünk hatalmas örökségével.

Állunk a Városháza folyosóján, nézzük gyászkeretes fényképedet. És eszünkbe jut, amit Victor Hugo írt az emberi portrékról:

„Nem olyan az ember, / mint a képen az arca.
Mert a szíve és a lelke / nem lehet rajta.”

Nem lehet, ahogyan azt sem lehetne képbe, írásműbe, semmibe sem sűríteni, valahogy megjeleníteni, híven érzékeltetni, mennyi mindent tettél e több mint 900 éves városért, mi mindent köszönhetünk Neked.

Kedves Polgármester úr,
Jóska, Józsi, nyugodj békében!


Mohács Város Önkormányzata


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


2019-08-24 - 2019-11-16
13 meccs vár ősszel futballistáinkra (bajnoki menetrend)
2019-09-06 - 2019-10-15
Helytörténeti kiállításon az Újváros
2019-09-10 - 2019-12-17
Újra indul a könyvtárban a Ringató
2019-09-13 - 2019-10-15
Gyönyörű tűzzománcok a falakon
2019-09-18 - 2019-11-23
„Mindig nyíló virágok” – A házasság szentsége a főkötőkön keresztül a népművészetben
2019-10-11 - 2019-11-16
Útkereséseink – kerámiakiállítás
2019-10-15 - 2019-10-18
Könyvtári
2019-10-17 - 2020-03-19
Előadások ősztől: már vásárolható színházbérlet!

Térfigyelő kamera
 
 
Városi TV Mohács
Üzenjen nekünk !!