Az a péntek... | 2019-09-27


Péntek, szeptember 27.

Még egy óra sem telt el azóta, hogy a fájdalmas és megmásíthatatlan hír igaznak bizonyult, az első szál virág már ott volt a Városháza lépcsőjén. Aztán még egy. Majd öt, tíz és még több.
Mécsesek is, gyertyák, a nappali világosban alig látható fényük dacolt a napsütéssel. A Városháza erkélyéről fekete lobogó pillant rájuk. Tudjuk, mit szimbolizál: Ő kerekedett felül.
Ahogy telnek az órák, egyre többen jönnek. Egyesével, kettesével, csoportokban. Fiatalok, idősek, középkorúak, többen a kisgyereküket is elhozzák.

Egy őszes férfi érkezik, könnyek között, térden állva gyújtja meg mécsesét.
Néhány, óvatosan érdeklődő mondat után megtudom, közel hatvan évig volt polgármesterünk jóbarátja.
– Általános iskolai osztálytársak voltunk, együtt jóban-rosszban… A műhelyemben dolgoztam éppen, amikor befutott a hír. Szinte kiesett a szerszám a kezemből, minden elsötétült, nem is tudtam folytatni a munkát. Egyszerűen nem térek magamhoz… Igen, gyerekkori pajtások voltunk és ő polgármesterként sem felejtkezett el azokról, akikkel együtt nőtt fel. Pár hete zajlott az ötvenéves általános iskolai találkozónk: ő is eljött, hogyne, hajnalig beszélgetett, hülyéskedett az egykori osztály, felidézve a régi időket, remek hangulatban. Józsi az ilyen alkalmakra mindig hozott a saját borából is. Hát, most már nem hoz… – teszi hozzá elcsukló hangon.

Mire körbepillantunk, azt látjuk: többen félkörben állnak a mécsesek körül, egymás kezét fogják, úgy imádkoznak. A sötét estében elfojtott sírás hallatszik, innen is, onnan is.
Egy férfi érkezik, lassan, mankóra támaszkodva. Társa karol belé, ő segíti. A férfi leguggolni nem tud, lábai nem engedik, párja gyújtja meg az ő mécsesét is.
A virágok elhelyezése, az apró lángok meggyújtása után percekig, némán áll mindenki. Mintha az imbolygó fényektől remélne választ. Mondani sem kell, egy emberként érzik valamennyien: valami végleg megváltozott.

Néha egy-egy halk mondat töri meg a csendet. A fájdalom, a gyász, a mélységes döbbenet nehezen formálódó, kifejezhető szavai.
– Isten útjai kifürkészhetetlenek – mondja egy idősebb férfi félhangosan, szinte magának. – Ezt a tragédiát nem lehet mással nyugtázni. Már, ha a „nyugtázni” szó egyáltalán megfelelő ide.
Nem felel senki. Radnótis „üvöltő csönd”-ben áll a sokaság a mécsesek fényeit bámulva.

És ki mondja meg, hogy ez a múlt pénteken
városunkra telepedett csend vajon meddig tart? 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


2019-10-17 - 2020-03-19
Előadások ősztől: már vásárolható színházbérlet!
2020-01-01 - 2020-12-31
Útjára indult a Mohácsi Polgári Szalon
2020-02-16 - 2020-02-24
Előzetesek...
2020-02-17 - 2020-02-22
Közlemény a hétvégére tervezett Retro Fesztiválról
2020-02-19 - 2020-02-19
Új elképzelések II. Lajos halálával kapcsolatban (előadás)
2020-02-20 - 2020-02-25
BUSÓJÁRÁS 2020 (teljes, részletes program)
2020-02-22 - 2020-02-23
Közeleg a Magyar bál...
2020-03-08 - 2020-03-08
Tamások jönnek…

Térfigyelő kamera
 
 
Városi TV Mohács
Üzenjen nekünk !!