Ezrek vettek végső búcsút Szekó Józseftől | 2019-10-09


Ezrek vettek végső búcsút
Szekó Józseftől


Csak jöttek egyre.
Múlt szombaton délután egy óra után folyamatosan érkeztek az emberek a római katolikus temető ravatalozójához. Csendben gyülekezett a sokaság. Halk üdvözlések, kézszorítások, néhány fejbiccentés jobbra, balra. Aztán, álltak egymás mellett, szótlan. Vártak. Igen, jöttek mindenfelől, minisztériumokból, Parlamentből, magas hivatalokból, szervezetektől, Bensheimből és Bezedekről, Siemianowicéből és Székelyszabarból, Pélmonostorról és Palotabozsokról, Wattrelosból és Véméndről – és még ki tudja, honnan. Orbán Viktor is itt van. Gondolatainkba mélyedve, némán állunk mind, emlékek, képek, történések, kérdések kavarognak bennünk. Többek között ez: a városunk és a magunk életét át- és átszövő, bonyolult koordinátarendszerek közül vajon hánynak volt ő az origója? 
Tűnődésünket harangszó szakítja félbe. Két óra van. Kezdődik a temetés. Az Övé.
Szekó Józsefé.

Ébren várjátok hát az ember fiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is várjátok… – idézte Lukács evangéliumát a régi barát, Csősz István kanonok-plébános. E gondolathoz kapcsolódva búcsúztatta az elhunytat Dr. Udvardy György, aki úgy vélte, nem csak a Megváltó várásának készségével, hanem egy sor egyéb tulajdonsággal is rendelkeznünk kell itt, a földi létben.
Ismeret, tudás, kötelesség, tapasztalat mellett mennyire szükséges, hogy lelkünk is készségessé váljon, amikor felismerjük hivatásunkat: életünk korlátos, de ha másoknak is adjuk, kiteljesedik, s olyan területeken is él, ahol nem is gondoljuk… Ilyen ember volt Szekó József, aki a köz szolgálatára tette fel életét.
A megyéspüspök aláhúzta: eltávozott városvezetőnk készsége sokrétűen mutatkozott meg, szüntelenül tett és tenni akart a városért, az itt élőkért, a munkahelyekért, a gazdaság fejlődéséért, sok egyébért – és azért is, hogy e nagymúltú városban embernek megfelelő kultúra fejlődjön. A kinevezett veszprémi érsek arra is emlékeztetett: Szekó József nem csupán gyarapította, vigyázta, gondozta is e nyelvi és kulturális sokszínűséget, emellett készséges lélekkel szolgálta a hitélet fejlődését is.
Készsége volt a jövőre is: cselekedni azonban csak az képes, akinek készséges lelke a jövőre irányul: és Ő ilyen volt – folytatta méltatását a püspök atya, hozzátéve: amikor Mohács első embere súlyos betegséggel küzdött, egy pillanatra sem gondolt arra, hogy szeretett városa szolgálatát feladja. Pécs apostoli kormányzója a saját emlékeit is felidézve mondta: Szekó József a nyílt, őszinte, egyértelmű beszédre minden időben kész volt. Milyen nagy kincs ez… – fogalmazott.
Búcsúztatója végén közös imára szólította a megjelenteket:
A feltámadás hitében imádkozzunk érte, tudva, remélve, hogy készen állt a nagy találkozásra. Imádkozzunk érte, aki áldozatát felelősen hozta meg a közösségért: szolgálatát, erőfeszítéseit egy emberként köszönjük meg Istennek. Tegyünk meg mindent, hogy műve folytatódjék: legyen méltó folytatása mindannak, amit tett! Lelkét ajánljuk a Teremtő oltalmába, a szentekkel együtt részesüljön az örök boldogságban!...

„Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani” – kezdte búcsúbeszédét Dr. Csizmadia Csaba. Alpolgármesterünk, aki a tragikus hirtelenséggel eltávozott Szekó József életútját, pályájának főbb állomásait is felidézte, méltatásában kiemelte:

1998-tól napjainkig, öt választási cikluson, azaz 21 éven át dolgozott Mohács polgármestereként, mely tisztség maradéktalan ellátását elsődleges feladatának tekintette. A város érdekeit tartotta mindig szem előtt, szinte mindent ennek rendelt alá. Számos fejlesztés mellett a város vagyona tizenötszörösére növekedett, de mégis, legfontosabb eredménynek azt tartotta, hogy a depressziós hangulatú, zsugorodó gazdaságú, csökkent presztízsű településből sikerült egy pozitív jövőképű, öntudatos, fejlődő, egyre élhetőbb és megbecsült várost kialakítani. Óriási elismerést jelentett 2009-ben, amikor a mohácsi Busójárás felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára! – hallhattuk. Városvezetőnk arra is kitért:
Szinte nincs a városunknak olyan szeglete, utcája ahol ne látszana a keze munkája: középületek, iskolák, óvodák, a bölcsőde, a múzeum, a piac, sport-és kulturális központok, szabadidő-, lakó- és ipari parkok, a kórház, az alapellátó rendelő, a kompkikötő, kerékpár- és közúthálózat, az uszoda és termálfürdő, szociális otthonok és szociális bérlakások felújítása, fejlesztése… Még felsorolni is nehéz! Összességében 25 milliárd forint összegű fejlesztési program, melynek nagy része már el is készült. És ott van még a közös álom, tevékenysége megkoronázása, a Duna-híd… A híd, mely nem csak település részeket köt össze!
 
Dr. Csizmadia Csaba, aki a polgármesteri munka mellett vállalt, szintén a köz javát szolgáló funkciókon, tisztségeken kívül elhunyt városvezetőnk főbb elismeréseit, díjait is sorra vette, személyes hangon búcsúzott:
Elveihez mindig hű maradt. Az embereket, főként a fiatalokat nagyon szerette, bennük látva a jövő folytonosságát. Rajongott a sportért, főleg a labdarúgásért, amit Ő is aktívan, magas szinten művelt fiatal korában. Minden mohácsi sportsikerre büszke volt, a város sportéletének szervezésén, fejlesztésén fáradhatatlanul dolgozott. Bízott az őt körülvevőkben, hitt a racionalitásban. Munkáját maximálisan odafigyelve, precízen végezte. Keményen, határozottan haladt az általa megtervezett úton. Követelt, de munkatársait elismerte, megbecsülte, munkájában mindig az ésszerű konszenzusra törekedett, a magánéletében cselekedeteit a szeretet vezérelte. 
Hirtelen jött halála előtt is a város jövőjét tervezgette, a futó projekteket koordinálta és a további új lehetőségeket kereste a fejlesztésekhez. A saját álmait soha nem hangsúlyozta, akkor volt boldog, ha másokat azzá tudott tenni.
Nem tudom, hogy mi fáj jobban: megállni most e koporsó mellett, vagy naponta leülni ahhoz az asztalhoz, ahol annyi közösen eltöltött év után, egy hely üresen maradt…
Hirtelen távozásoddal szívünkbe költözött egy érzés : adósaid maradtunk valamivel….ki egy szóval, egy el nem mondott gondolattal… ki egy érintéssel… ki egy biztató tekintettel, mosollyal… Valamivel, ami bennünk volt, bennünk maradt, mert csak a Tiéd volt, Neked tartogattuk, és most - a búcsú perceiben tudjuk -  mindörökre hiába vártuk az újabb találkozást…
Nem volt hosszú út számodra kijelölve, de arra elegendő volt, hogy példát mutass emberségből,  küzdeni tudásból, kitartásból. Olyan széles ismerettel és olyan gondolkodásmóddal rendelkeztél, ami szemléletformáló erejével  emberközpontú közösséget épített. 
Köszönünk mindent, amit értünk tettél! Hiányozni fog az egyenes tekinteted, a mindig szívből jövő gondolataid, a  kézfogásod, a mosolyod, mellyel hitedből és erődből adtál át nekünk. 
Most itt vagyunk - tisztelt Polgármester úr - azzal a feladattal, hogy nélküled folytassuk tovább a városépítést, a munkát.  Nélküled folytatni, mégis általad és veled. 
Elmentél ugyan, de velünk maradsz. Segítettél az életedben, segítségedet kérjük  a halálod után is. Én is, és sokan mások. Hiszen örököseid  vagyunk…. 
Búcsúzik Tőled a mi közösségünk, a hittel és becsülettel Magyarországért, a nemzetért munkát és feladatot vállalók közössége. Amelyhez Magad is tartoztál, s tartozni fogsz holtodban is. Magához szólított az Úr, tehát menni kell. Te mész hozzá, de maradsz is
velünk. Ott leszel a lelkünkben, a mindennapjainkban, az ünnepeinkben. Szerettél Bennünket, s mi szerettünk Téged. 
Harcostársunk voltál, akire mi büszkék lehettünk, akire felnéztünk, aki hitet, erőt, bátorságot adott a nehéz időkben is, aki szolgált otthont, házat, hazát, Urát és az ő teremtettjeit. Igen, bennünket is. Alázattal, szeretettel, becsülettel és tisztességgel.
Az Úr most gazdagabb lett az Ő seregében Veled, s mi a mai nehéz pillanatokban azt kívánjuk: legyél az Ő hites katonája a Mennyben, amint itt a Földön is voltál. 
Nem tehetünk mást, mint fájó szívvel, Isten akaratában megnyugodva hisszük  hogy nem mentél el, csak – mint mindig – előrementél, taposod az utat, mutatod az irányt, és ott vársz majd az út túloldalán..
Gyász helyett a kegyelet, fájdalom helyett a köszönet és a hála érzése uralkodjon el szívünkben és lelkünkben, hogy kortársaid, munkatársaid lehettünk 

„ Ama nemes harcodat megharcoltad,
futásodat elvégezted, a hitedet megtartottad…..”
 
Tisztelt Polgármester Úr !   Nyugodj békében ! Isten áldjon !


Különösen megrendítőek voltak Szekó József legidősebb lánya, Anikó szavai, aki Édesapját megszólítva búcsúzott. Felidézve annak a szörnyű napnak a történéseit is, azt, hogy a felfoghatatlan halálhír miként érte családjukat. Megkapó volt az a gondolat, mellyel a mohácsi hídért oly sokat tevő, fáradozó Édesapját egy egészen másfajta hídépítőként láttatta velünk:
Apu, Te hidat építettél rengeteg ember szívéhez…
Így volt. És ahogy Wass Albert írta: „… De a kő marad. A kő marad…”, maradnak e hidak is. Mindörökre.

Kedves Polgármester úr, Józsi, Jóska!
Egy város búcsúzik.

(fotó: Máy Péter)


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


2019-08-24 - 2019-11-16
13 meccs vár ősszel futballistáinkra (bajnoki menetrend)
2019-09-06 - 2019-10-15
Helytörténeti kiállításon az Újváros
2019-09-10 - 2019-12-17
Újra indul a könyvtárban a Ringató
2019-09-13 - 2019-10-15
Gyönyörű tűzzománcok a falakon
2019-09-18 - 2019-11-23
„Mindig nyíló virágok” – A házasság szentsége a főkötőkön keresztül a népművészetben
2019-10-11 - 2019-11-16
Útkereséseink – kerámiakiállítás
2019-10-15 - 2019-10-18
Könyvtári
2019-10-17 - 2020-03-19
Előadások ősztől: már vásárolható színházbérlet!

Térfigyelő kamera
 
 
Városi TV Mohács
Üzenjen nekünk !!